Leftovers

Mindig összeszorult a szíve, ha körbenézett a szobában. Minden polc tele volt emlékekkel. Ha jobbra nézett, az íróasztalon hevert egy ölelés selyempapírba csomagolva, balra alulról a második polcon egy édes mosoly várta, hogy észrevegyék. Tíz óránál, a szekrény tetejéről egy felejthetetlen csók lóbálta a lábát, míg a padlón néhány meggondolatlanul kimondott ígéret feküdt. A plafonra felnézni sem mert, hiszen

 

Balloons

Ragaszkodni, szorongatni, ölelgetni és dédelgetni. Minden apró kis érzést és pillanatot. Túlságosan is könnyű. – Erre gondolt, miközben a nyár végi napsütésben a tiszta, kék égboltban és a bárányfelhőkben gyönyörködött. Tompának érezte a gondolatait, részegítő volt minden emlék. Behunyta a szemét és csak feküdt ott hosszú órákon keresztül. – Milyen nehéz felejteni és mégis kicsúsznak az emlékek az ember fejéből, akaratlanul is. Az illatok tompulnak, a képek halványodnak. Minden emlékkép, ami addig részletes pontossággal rajzolódott ki,

 

Road into Nothing

Egy rövid intervallum, mely bizonytalan ideig tart és hirtelen ér véget. Semmi sem állandó, csak a változások. Semmi sem biztos, csak a bizonytalanság. Mert tényleg nem tudom és már nem is gondolom. De még elhiszem.

Valami furcsa őrület folyamatos mozgásban tart, a nyugodt józanság pedig visszahúz. Nem értem. Már nem kérdezek semmit. Nem is ismerek magamra a sok idegen között. Az arcok is minduntalan változnak,

 

Forgetting

Nem tudta, mióta őrlődött már. Nem tudott rendesen enni, sem aludni hetek óta. Kínozták az emlékek. Csak a szép dolgokra emlékezett, a tökéletes pillanatokra. Igyekezett nem gondolni rá, de nem volt olyan tárgy, étel, ital, hely, mely ne őt juttatta volna eszébe. Összeszorult a szíve, görcsölt a gyomra.

Mindig maga előtt látta őt. Igyekezett nem gondolni rá, de ott volt. Ott motoszkált mindig, minden pillanatban érezte. Nem gondolt rá, csak érezte. Érezte, hogy ott van benne és nem akar elmenni. Érezte a hiányt és az ürességet, hiszen az volt minden, amit maga után hagyott.

- Nézz meg jól magadnak, hiszen most látsz ebben az életben utoljára. Itt vagyok, élek, benned vagyok. Most elmegyek, de örökké veled leszek mégis. Szellem leszek és kísérteni foglak bármerre mész. Nem tehetsz úgy egy lépést sem, hogy ne tartanék veled. Soha nem szabadulsz tőlem. Ha fájdalmat érzel, ne ijedj meg; csak én leszek az. A szívedből fogok táplálkozni, hiszen ennem is kell, hogy erős maradjak. De ne félj, attól még életben hagylak. Amíg élsz és érzel, addig tudlak csak kínozni. Hatalmam van feletted, te is tudod. Nem tehetsz semmit az életedben, ami nekem nem tetszik, mert nem fogom engedni.

Üres, kifejezéstelen tekintettel bámult maga elé a lány. Rabnak érezte magát saját érzései, álmai és vágyai börtönében. Nem akart mást, csak szabadulni. Nem akart érezni, sem gondolkozni. Nem akart emlékezni.
- Bárcsak ne ismertelek volna meg soha. Minden olyan könnyű lenne most. Nem akarom tudni, hogy létezel, mert így, hogy tudom, hogy vagy, nem tudlak nem szeretni.

- Ezen segíthetek. Ha szeretnéd, elmegyek. De akkor viszek magammal mindent. Nem fogsz emlékezni rám, nem fogod tudni, hogy létezek, nem fogsz szeretni. Ha akarod, kitörlök mindent. Egy szavadba kerül.
- Igen, ezt szeretném! Semmit sem akarok jobban az életben!
- Biztos vagy benne?
- Igen!… De… várj! Mi lesz azzal a pár nappal, amikor boldog voltam? Mi lesz a szép emlékekkel? Mi lesz a szerelmemmel, ami ha neked nem is kellett, engem néha boldoggá tesz? Milyen lenne most az életem és mit érne? Nem akarok elveszíteni mindent. Üres lennék. Érezném, hogy nem vagy, hidd el. Inkább megküzdök veled minden egyes percben, minden nap, újra és újra. Nem fogsz legyőzni soha!

 

No Days Go By

You’re on my mind all day and night
You’re all I’m thinking of, the way you treat me right
My days with you are here no more
We had some good days but I know this for sure

No days go by that I’m not thinking of you
And no way can I forget the things you do

/Aaliyah – No Days Go By/

 

Z

“A szakításnak 5 szakasza van: az első a tagadás, amikor el sem hiszed h ez veled történt stb. Ezen már túl vagy. A második a harag, szerintem ezt is letudtad már. A harmadik az alkudozás… amikor alkudozni szeretnél, visszakapni, nem akarsz felejteni, az emlékekben élsz. A depresszió a 4. fázis, amikor nem akarsz senkivel beszélni, se találkozni, és felidézed az emlékeket, és szomorú vagy, ami TERMÉSZETES, tekintve milyen veszteség ért… és ez a szakasz ad alkalmat arra h kisírd magadból a fájdalmat, de aztán a bánat idővel kikopik majd. És az 5. szakasz az az elfogadás. Ez csak akkor történhet meg, ha elfogadjuk, hogy eljárt az idő a kapcsolat felett. Lassan, de biztosan a sebeink is begyógyulnak, átesünk a kezdeti megrázkódtatáson. Nincs több hiú remény, szerepjátszás, kényszer. Eljutunk arra a pontra, hogy örülünk volt kedvesünk megismerésének,  a közösen eltöltött időnek. Ebben a szakaszban már csak azon gondolkodunk, hogy mit tanultunk a kapcsolatból, mit nem szabad elkövetni a következőben, vagy mit kell majd tennünk, amit elmulasztottunk. Az elfogadás jele, mikor visszanyerjük önbecsülésünket, van erőnk a továbblépéshez.

De látod, ez teljesen normális és ne hibáztasd magad érte, jogosan vagy szomorú és elkeseredett és oké persze a barátaid próbálnak kihúzni, de aki nem érti meg miért vagy ilyen, az elmehet a picsába. Ha valaki egyszer átélte azt amit te, az megérti. Hidd el nem fog örökké így maradni. Persze erre most gondolni sem mersz, mert valld be megijeszt a gondolat, hogy egyszer túllépsz majd ezen és már nem fog negyed ennyire sem számítani. Még kapaszkodsz bele…”

Köszönöm, Z! (L)