Hihetetlen, mennyi minden meg tud változni egy szempillantás alatt. Ha lassított felvételt néznék, talán felfognám, mi is történik körülöttem. Hogy mindaz, amit eddig láttam, mégis hogy tűnt el a szemem elől a másodperc egyetlen töredéke alatt, és ahogy a szemhéjam ismét felemelkedett, hogy tárult teljesen más látvány elém. Mert most akárhogy nézem, nem is hasonlít ez a kép az előzőre. Mintha teleportáltam volna a világ másik végébe, egy teljesen ismeretlen helyre.
Azt mondják, a változás az egyetlen, ami állandó. Szüntelenül változik minden. Változok én is, változol te is, változnak ők is. Változnak az idők, a helyek, az emberek, akik körülvesznek. Változik a korom, az emlékeim, az érzéseim, a gondolataim. Olyan ismerősek az arcok, csak bámulom őket értetlenül és próbálom felidézni, hol láttam már őket. Mintha ugyanazok lennének, de mégsem. Megváltoztak, de mégsem egészen.
Minden pillanatban torzulnak, némelyek megszépülnek, de soha, semmi nem marad ugyanolyan. Kiszámíthatatlan. Nincs benne semmilyen logika, semmi, ami ésszel felfogható lenne, semmi, amit a legbonyolultabb képletekkel ki lehetne előre számolni, semmi, amit a csillagok megjósolhatnának. Véletlenszerűen változnak.
Próbálom memorizálni a képeket, melyeket látok, de követhetetlen gyorsasággal változnak. Az agyam nem is képes olyan gyorsan befogadni, így egy ideig még élénken él bennem az, ami már nincs ott. Próbálnék kapaszkodni beléjük, kétségbeesetten megtartani mindent, úgy, ahogy éppen látom, de kicsúsznak a kezeim közül. Behunynám a szemem, hátha megfagy minden, de ugyanúgy pörög tovább. Akárcsak egy film. Az én filmem.
Feladom a próbálkozást és nézem tovább a változásokat. Hagyom, hogy változzon. Engedem, hogy elmúljon. Hagyom, hogy elkezdődjön. Ha már nem tudok tenni ellene, hát kiélvezem. Pont ez a szép benne. Pont ezért nem unalmas. Mert változik. Minden.
