Just Some Thoughts

Megérkezett a tavasz, amitől olyan sokáig rettegtem. Nem mondanám, hogy nem szeretem, mert ha már jó idő van, nem panaszkodom. Csak az átállás a két évszak között megy nehezen. Mikor először megcsapja az orromat a tavasz illata, hirtelen elönt valami kis rossz érzés a gyomromban. Valamiért a tavasz az én életembe soha nem boldogságot hoz, inkább csak magányt. A meleg szellő első fuvallatával együtt a melankólia és a szomorúság is rámtört egy jó időre. Nehezemre esett beszélni és mosolyogni,

 

I Thought Wrong

Azt hittem, már soha többé nem fog fájni, nem leszek rossz kedvű miatta, nem fogom látni az álmaimban, nem fog hiányozni. Azt hittem, már túl vagyok rajta.

Tévedtem.

 

The Unbearable Lightness of Being

Milan Kundera
Nesnesitelná lehkost bytí – A lét elviselhetetlen könnyűsége (1984)

Mostanában sajnos hanyagoltam a könyveket, nem olvastam el feleannyit sem, mint szerettem volna, amit mégis, azokról sem írtam. Tudom, hogy sokan skippelik ezeket a bejegyzéseket, de sokan meg pont csak ezeket olvassák. Még valamikor ősszel olvastam ezt a könyvet, azt hiszem, október elején, rögtön A Mester és Margarita után. Akárcsak azt, ezt is bedaráltam egy-két hét alatt és az egyik kedvenc könyvem lett. Azt mondták, Kunderát nehéz olvasni, szerintem ez nem igaz,

 

Time To Be a Big Girl

“I’m gonna miss you like a child misses their blanket
But I’ve got to get a move on with my life
It’s time to be a big girl now
And big girls don’t cry.”

/Fergie – Big Girls Don’t Cry/

 

Into the Unknown

A lány még nem ocsúdott fel a kezdeti meglepetésből. Mosolyogva nézett maga elé, de nem mozdult. Olyan kényelmes volt csak ülni ott és nem csinálni semmit. Nem akart felállni, mert tudta, hogy onnantól már nem tud visszafordulni. Jól esett néhány percre megállítani az időt és nem gondolkodni, nem érezni, nem mozdulni. Csak meredt maga elé és a zokniját bámulta, melyből egy rózsaszín cérnaszál rakoncátlanul kiállt. Elmélyülten tanulmányozta a

 

The Man of the Hour

Talán úgy érzed, ügyesebb vagy nálam. Ügyesebb vagy, hiszen sok lépéssel jársz előttem. Lehetséges, hogy végig a te kezedben volt az összes ász, ezért tudtad, hogy én nem nyerhetek. Lehet, hogy mikor azt hittem, én irányítok, te akkor is csak nevettél a markodba, hiszen te tudtad előre,

 

Leftovers

Mindig összeszorult a szíve, ha körbenézett a szobában. Minden polc tele volt emlékekkel. Ha jobbra nézett, az íróasztalon hevert egy ölelés selyempapírba csomagolva, balra alulról a második polcon egy édes mosoly várta, hogy észrevegyék. Tíz óránál, a szekrény tetejéről egy felejthetetlen csók lóbálta a lábát, míg a padlón néhány meggondolatlanul kimondott ígéret feküdt. A plafonra felnézni sem mert, hiszen

 

At the Edge of the Precipice

- Ne félj!
- De félek. Nem tudok nem félni. Itt állok a szakadék szélén, nézek lefelé és félek. Nem tudom, nem látom, hogy mi van ott lent mélyen.
- Lehetséges, hogy valami igazán csodálatos vár rád. Talán egy tiszta vizű folyócska, rengeteg virág, napsütés…
- Igen, lehet. De mi van, ha semmi nincs ott, csak a kietlen pusztaság, és én nem tudok majd visszamászni? Vagy mi van, ha csak egy óriási mocsár van ott, ami elnyel és én megfulladok? Nem tudom, hogy